Kézműves szakkör 2016-17.

Legkedveltebb kézműves technika ebben a tanévben a quilling volt, ami magyarul annyit tesz, hogy keskeny papírcsíkokat feltekerve különböző alapelemeket lehet megmintázni, majd ezekből összeállítani egyszerűbb vagy bonyolultabb formákat. A becsvölgyei és a csonkahegyháti csoportom is beleszeretett ebbe a tevékenységbe és sokféle módon felhasználva a technikát, készítettünk virágokat, pillangókat, madarakat, betűket, képeket. A két csoport közös munkával egy nagyméretű képet alkotott, amit bekeretezve az iskolának ajándékoztunk. 
A becsvölgyei kézműves szakkör tagjai együtt dolgozva a többi "hadra fogható" tanulóval közösen, sok-sok munkával készítették el ballagási dekorációnak a virágfalat, melyet nagy méretű papír virágok díszítenek.
Mindkét csoport egész évben ügyesen dolgozott, amiért dicséretet érdemelnek. 
Horváthné Császár Erzsébet 
szakkörvezető, rajztanár